David Harsent

Harlekinnek jól áll a fekete
(Mr Punch Looks Good in Black)

Meszet a gödörbe, inkább ez a stílusa.
Végül mégis lefekteti koszorúját a többi közé.
Liliomok, mi más,
a kiüresedett szenvedély virágai.

Hullámzó árnyéka fel-felvillan
az utat szegélyező kőangyalok testén.
Mohás hajuk, viharvert palástjuk száll
a csípős, száraz szélben. Szemük
a napba mered.

A sirató hangjai rég elhaltak, mégis érzi
a dallamát lüktetni a fejében.
Összecseng a gerince íve mentén.
Ezek július égetett napjai. A világ egy üvegbúra
alá tömörül, rőzse illata.
A madárrajok oszlopként emelkednek fel a folyami hordalékról.
Minden tikkasztó nap
ledönt egy palackkal és csendesebb elméért imádkozik.

Harlekin gyilkos lenne? A magányban töltött éjszakák
miatt reszketeg és elesett.
Vézna csavargók bélelik a hólyagos sikátorokat,
dühösen, pattanásig feszült idegekkel;
övék az utca, azt faragnak ki belőle, amit akarnak.
Mintha a nőt, a mormolását hallaná egy távoli
szobában még mindig szétszórt tárgyai közül.

A napok egyre halványabban térnek vissza,
mint az elhalkuló dallam. Egyre kevésbé bódítja el,
ejti foglyul az Atlanti-óceán partra futó hullámainak ritmusa.
A mi vétkeink, a mi emlékművünk. Hínárcsomókon
botladozik keresztül, körülötte homok és a tenger roskatag hordaléka,
szénfonalak
versenyeznek a vénáiban. Talán
megtaláljuk a helyünk az élők sorában.
Whiskytől vakon a tengert jégnek hiszi,
olyan sima, kékes-zöld és vakít, mint az ég.
Harangok konganak a mélyben,
körkörös lökéshullámaik
átcsapnak feje felett, magukba fojtva
sikolyát és a sirályok szüntelen vijjogását.

Kovács Márton

fordítása