Ilya Kaminsky

Odesszában táncolni

Északra laktunk a jövőtől, napok levelet bontottak,
rajtuk egy gyerek kézjegye, málna, az ég egy lapja.
Nagyanyám az erkélyről paradicsomokat
dobált, a fejemre takaróként húzta
a képzeletet. Én megfestettem
anyám arcát. Ő értette
a magányt, a földben bújtatta a halottakat, mint a partizánokat.
Az éjszaka levetkőztetett (kitapintottam a
pulzusát), anyám táncolt, a múltat
barackkal, raguk illatával töltötte meg. Az orvosom erre felnevetett, kisunokája
a szemhéjamhoz ért, én belepusziltam
a térdhajlatába. Megremegett a város,
mint egy vitorlát bontó szellemhajó.
Az osztálytársam húsz nevet talált ki a zsidókra.
Egy angyal volt, név nélkül,
és persze összeverekedtünk. Nagyapáim traktorral
mentek a német tankok ellen, én teleraktam egy bőröndöt
Brodszkij verseivel. Megremegett a város,
mint egy vitorlát bontó szellemhajó.
Éjjel felébredtem, hogy azt mormoljam: igen, éltünk.
Éltünk, igen, ne mondd, hogy álom volt.
A helyi gyárban apám
egy marék havat fogott és a számba tette.
A Nap megkezdte szokásos elbeszélését,
kifakította a testüket: anya és apa táncolt, mozgott
miközben beszélt mögöttük a sötétség.
Április volt. A Nap az erkélyeket fürdette, április.
A fény kezembe maró történetét
mesélem újra: kicsi könyv, menj a városba, nélkülem.

Vonnák Diána

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.