Ko Un
Onnjon Szibériában
Az 1920-as években
néhány koreai
eljutott Mongólián túlra,
egészen Oroszországig,
útjuk a Bajkál-tó közelében ért véget,
ott telepedtek le egy romos, javításra szoruló kunyhóban.
Milyen hosszú utat tettek meg, hogy élhessenek.
A hóviharok
és a vizeletüket is megfagyasztó
hideg napok ellenére
mégsem fagytak halálra.
Micsoda kíméletlen élet ez.
Egy fagyos reggelen, egy lány, koreai öltözékben, hosszú szoknyában és mellényben,
edénnyel a fején
vízért ment,
a kezében
egy botot vitt, hogy feltörje a jeget.
Még nem hívták Annának, sem Tatjánának,
csak Onnjonnek, Szép Lánynak.
Az apja már napok óta nem volt otthon.
Szánjára ült,
és elment egy vadászkunyhóba
a Medve erdőbe.
Onnjonnek
két kisöccse
és két kishúga volt.
A család csak növekedett az útjuk során.
Még nem hívták őket Szergejnek, Joszipnak, vagy Borisznak,
hanem Első Ikernek
Második Ikernek
Tongszopne
Kutszopnek
És Onnjontól lefelé
A Kislánynak
Az Utolsó Lánynak.
Amint betöltötte a nyolcat, Onnjon felnőtté vált. fordítása
Olyan napokat élt át, amilyeneket
a sors rendelt neki.
Sipos Tamás
(taizéi Anthony testvér és Lee Sang-Wha angol fordításának alapján)
A vers angol nyelvű változata itt olvasható.
A fordító jegyzete:
A Maninbo (melyből ez a vers is származik) egy egészen különleges verseskötet, vagy még inkább gyűjtemény, ugyanis összesen 30 kötetből áll, amelyek 4001 verset tartalmaznak, ráadásul ezekben a versekben a szerző 5600 nevet is megemlít. Ko Unt a harmadik (kormányellenes aktivizmusáért kiszabott) börtönbüntetése során 1980-ban megrohanták azoknak az embereknek az emlékei, akikkel élete során találkozott, és mély benyomást tettek rá, ezért elhatározta, hogy mindegyikükről ír egy-egy verset. Az első verseskötetek 1986-ban jelentek meg és 25 évre rá, 2010-ben lett teljes a ciklus.
Az első angol válogatásba, Maninbo (Ten Thousand Lives) az első 10 kötetből kerültek versek, amelyekben Ko Un főleg a falusi gyermekkoráról írt, egy másik, angolul megjelent kötetében, amely a 11-20. kötetek válogatása, a Maninbo Peace & Warban pedig a koreai háború által okozott szenvedéseket írta meg.


Ko Un (1933) dél-koreai költő. Kunszan városában született Észak-Csolla tartományban. A koreai háború mind lelkileg, mind fizikailag megrendítette a fiatal Kot, a háború vége előtt, 1952-ben el is vonult a világi élettől, és buddhista szerzetes lett. Egy évtizednyi szerzeteskedés után 1962-ben döntött úgy, hogy visszatér a civil életéhez, otthagyta a kolostort, ahol élt, és a Csedzsu-szigeten nyitott egy iskolát szegény gyerekek számára. 1966-ban Szöulba költözött, de depressziója felerősödött, és (a háborús évek után) ismét öngyilkosságot kísérelt meg. A hatvanas évek elejétől a költészet került érdeklődése középpontjába, azóta folyamatosan jelennek meg írásai. A 70-es évektől mind aktívabb szereplője lett a demokratikus mozgalomnak, aktivista tevékenységéért négy alkalommal is (1974, 1979, 1980, 1989) bebörtönözték. A 80-as évek végétől feleségével hosszabb külföldi utazásokat tettek, a kétezres évektől pedig Ko több egyetemen (többek között a velencei Ca’Foscari egyetemen) szerepelt vendégoktatóként. Eddig több, mint 150 kötete jelent meg, köztük verseskötetek, esszék, drámák, önéletrajz és buddhista szövegek is, valamint fordítások klasszikus kínai nyelvről. Ko Unt évek óta a Nobel-díj esélyesei között tartják számon.