Nick Laird

Fényszennyezés
(Light Pollution)

Egy másik hely védőszentje vagy,
jet laggel küzdesz és almalét iszol,
nézed a hatodikon, az ablakból,
lent a vese-alakú medencét,
mely, mint egy Hockney-kép, kéken tündököl.

Az életet én balkézről ismerem,
azt hiszem, és ez olyan, legújabban kivált,
mint mikor egy emléket az éjben ott felejtünk–
egyedül ébredek és ráz a hideg,
mégis maradok az ágy szokott oldalán.

Esténként a sötétség árapálya
felhabzik, és a légkör adott,
műholdak alatt kimélyül a tér,
függőágyban ringatózik a hold,
a Heathrow-ra gépek ereszkednek.

A fényszennyezés fölött ma éjjel,
a csillagok sodrában valami
más mozdul, más halad –
kócsagok és darvak húznak el,
kísérteties káoszuk összefüggő

jelképek sora, nyílegyenesen szállnak,
éghajlatokon át, fehér vitorlák,
megállás nélkül a jóllakott nyár
felé. Ezernyi verdeső papír!
Mit visznek magukkal, ki tudja!

Talán az emlékezet vezeti őket,
talán a jelzőkarókat figyelik,
vagy együttállását a csillagoknak.
Talán kicsapódik vérükben a vas,
hogy mutassa nekik északnak az utat.

Bárcsak egyikük neked hozna zálogot,
egy Post-It-et vagy egy cédulán pár szót,
valami egyedülállót, amelyből
kiderül az önsajnálat lényege,–
Orfeuszi Magány, Kutyával.

Fejlődés? Nem történt csoda,
habár a ház üressége
azt üzeni, egyszer majd hazatérsz,
és érkezésed egyszerre lesz
jelentéktelen és felháborító.

Babiczky Tibor

fordítása

A vers eredetiben elolvasható, és a költő előadásában meghallgatható itt.