Nico Bleutge

karbid

ismét úton a sztyeppére,
fémfalnak szorítva, a felszerelés
a keresztcsonthoz nyomja a zsákot, az ablak előtt
suhognak az ágak és az élelmiszertartalék
lassan kiapad. mínusz húsz fok,
az itteni szakadatlan hóesés sem javított
sokat a hangulaton, gyapjútakarót osztanak,
a hálózsák megfeszül, egész az arcig,
csak kis nyílás száj és orr között,
a szén, karbid szaga, komótosan
lélegzem, mint mosott ruha, ami
a gangon bóklászó szelet nyeli. a gondolatok
ismét odakint, terepen, aknakeresés,
várakozás az utánpótlásra, hiszen az ember
mindig remél, hogy van tovább, pedig száz
kilométerrel arrébb lövik a határt. rozsdás
hangok a hátsó vagonból, sercegés, semmi
sem marad takarásban, csak a mandzsetták, a nyomókötések
zárnak még szorosan, miközben a fejben, vészvilágítás
mellett hólé csordogál. fagyási nyomok a padokon,
a csuklók megbicsaklottak, még a lábak is
odafagytak oldalt, a mellkas egyszerűen nem bírja tovább.

Csősz Gergő

fordítása