Tamura Rjúicsi

Tizenhárom másodpercenként a fény

 

Ki nem állhatom az új házakat,

talán mert egy régi házban születtem és nőttem fel, ezért.

Sehol egy ebédlőasztal, amit megoszthatnék a holtakkal,

vagy egy kis szabad tér, hogy egy maroknyi érző lény szárba szökne.

„A körtefa kettéhasadt”,

írtam egy versben

legkevesebb húsz évvel ezelőtt.

Új házam kevéske földjébe most

körtefát ültettem megint.

Reggelente az én dolgom az öntözés.

Legalább e körtefa húsában

fölnevelhessem a halált.

Éjszakánként viktoriánus pornót olvasok.

„A jövőről semmilyen illúzióm nincs”,

ez az egyetlen illúzióm.

Olyankor fény villan

szobám ablakában, az Osima világítótorony fénye

negyven kilométerre, a horizonton,

tizenhárom másodpercenként.

 

Simon Márton

fordítása