Antonio Rivero Taravillo

Átkelés az erdőn
(Travesía del bosque)

“Cikkɔakk”. Ebben a szóban
úgy kígyózik a c,
úgy cicázik, cikázik
az erdőt átszelő
ösvény hossztengelyén,
akár egy könnyű korvett
végtelen a zöld óceánon.

A k-k, jobban mondva a kk-k
kuttyognak és
kacagnak,
akárcsak záporok után
a víz a patakmederben –
az ösvényekre kiárad,
úgyhogy nekünk kell törzseken, ágakon
lépegetve egyensúlyoznunk,
kőről kőre szökellnünk,
csúszkálnunk és bezuhannunk
egy keresztelőkút gyors szégyenébe.

Süpped a bakancs,
süllyed, súlyosul. Az ember halad,
de mint egy darab rongy a bokrokon,
végleg hátramarad a büszkesége.
Halakként cuppogják a lábak:
„Éva fia, nem fejlődtél eléggé,
nem lettél sem madár,
sem szélsodorta falevél.
Ma sem tudsz még repülni.”

Jó volt a kirándulás, de a legjobb
a gázlók silabizálása volt.
Mint egy jó költeményben,
örökké a sorok között.
A bakancstalpakon is sorokban a sár:
a kandalló előtt
szárad, megkérgesül –
formálódik a tartalom.

Imreh András

fordítása