H. C. Artmann

A poétikai aktus nyolcpontos proklamációja
(Acht-Punkte-Proklamation des poetischen Actes)

Létezik egy megcáfolhatatlan mondat, mégpedig az, hogy az ember költő lehet anélkül, hogy valaha leírna vagy kimondana egyetlen szót is. Ennek feltétele azonban az a többé-kevésbé megformálódó óhaj, hogy költőien akarunk cselekedni. Maga az így végrehajtott alogikus gesztus merő szépség, akár költemény is lehet. A szépség fogalmát persze tágan kell értelmeznünk.

1.
A költői cselekedet az a költészet, amely minden közvetítést elutasít, így az élőbeszédet, a zenét és az írást is.

2.
A költői cselekedet a tiszta költészet kedvéért költészet. Tiszta költészet, és nem törekszik elismerésre, dicséretre vagy kritikára.

3.
Egy költői cselekedet talán csak véletlenül válik nyilvánossá. Ez azonban száz esetből legföljebb egyszer fordul elő. A cselekedetet – tekintettel szépségére és tisztaságára – már eleve nem szabad a publikusság szándékával végrehajtani, mert a szív és a pogány szerénység megnyilvánulása.

4.
A költői cselekedet tudatos rögtönzés, és teljesen más, mint egy puszta költői helyzet, amely nem igényli a költőt. Költői helyzetbe bárki kerülhet, anélkül hogy tudatában lenne ennek.

5.
A költői cselekedet a póz legnemesebb formája, minden hiúságtól mentes, teli derűs alázattal.

6.
A költői cselekedet legtiszteletreméltóbb mesterei közé tartozik a sátáni-elégikus C. D. Nero, és mindenekelőtt a mi urunk, a bölcs-emberséges Don Quijote.

7.
A költői cselekedet anyagi szempontból tökéletesen értéktelen, ezért soha nem fertőzheti meg a prostitúció bacilusa. Tisztaságából adódóan eleve nemes.

8.
Az emlékezetünkben megőrzött költői cselekedet azon kevés kincsek egyike, amelyet valóban kiszakíthatatlanul hordunk magunkban.

 

Farkas Péter fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.