a nemzetközi líra online fóruma
Vicent Andrés Estellés (Burjassot, 1924 – València, 1993) az egyik legfontosabb 20. századi katalán nyelven alkotó költő, akit a jelenlegi kortárs költőnemzedékek lelki-szellemi elődjüknek tekintenek, hatalmas életműve több, mint 60 kötetet számlál. Estellés, aki annyi más kortársához hasonlóan igaz költői szavakból rakott falat, hogy a mindent elborító, uniformizálni akaró szürkeség és gyűlölködés ellenében megvédje azt a talpalatnyi helyet, ahol az otthona van, „nehogy elhordja a tengeri szél”, hazájában ma is sokat hivatkozott és idézett szerző, aki cseppet sem veszített aktualitásából. 2010-től kezdve a skót Burns vacsorák mintájára Estellés születésnapján a költő tisztelői Estellés-vacsorákon gyűlnek össze, hogy megünnepeljék a költő emlékét, aki a a politikai térképeken nem szereplő tájat, s az ott élő nyelvi, kulturális közösséget, a valenciai katalánokat “versbe szedte”. A PRAE kiadó gondozásában 2025-ben jelenik az első magyarra fordított Estellés antológia Szemüvegben temessetek címmel.
“Végigtapogattuk egymást vadul, durván, / s mikor hazaértünk, üres volt a kezünk, / még most is néha üres kezünket látjuk, / bár akkor nem éreztem, de most megijeszt” – Vicent Andrés Estellés valenciai katalán költő verse Nemes Krisztina fordításában.
“mint a boholy, ami köldökünkbe tapad, / ott van minden asztal és ágy lába alatt, / köldökráncokban, a por meg a porcicák” – Vicent Andrés Estellés valenciai katalán költő verse Nemes Krisztina fordításában.
“Mint a víz illata, oly elemi, / tisztaság s mély bizalom illata, / —vagy nem is illat— maga a bozót / földből sarjadt, üde tisztasága, / lényegi, ősi és makulátlan.” – Vicent Andrés Estellés valenciai katalán költő versét Nemes Krisztina fordításában közöljük.
“(Tudom, hogy vannak nők / a parton, s mint vékony takarót emelnek / fel minden hullámot, ujjuk közé fogva, // hátha ölelhetik a gyermeket újra.)” – Vicent Andrés Estellés valenciai katalán költő versét Nemes Krisztina fordításában közöljük.
“szeretném, ha mint az egybehordott / kövek, szavaim megvédhetnének / nyelvet, országot, az életünket, / s hogy ne tudja senki, mi a nevem, // ahogy nem tudják azt sem, ki rakta a kőfalat.” Vicent Andrés Estellés valenciai katalán költő versét Nemes Krisztina fordításában közöljük.