T. S. Eliot

A karácsonyfa-kultusz
(The Cultivation of Christmas Trees)

Többféle magatartás van a karácsonyt illetőleg.
Egynéhányat figyelmen kívül hagyhatunk:
A társadalmit, a tunyát, a nyilvánvalóan üzletit,
A lármásat (a bárokat éjfélig nyitva tartják),
S a gyerekest − ami távolról sem a gyermeké:
Annak a gyertya csillag s az arkangyal
Tárt szárnyával a fa tetején
Nem puszta dísz, hanem valóban angyal.

A gyermek ámul a karácsonyfán,
S őrizze is meg az ámulás szellemét,
Az ünnep esemény legyen neki, ne csak ürügy,
Hogy a csillogó elragadtatás, az emlékében őrzött
Legelső karácsonyfa láttán kelt meghatottság,
Az a meglepetés, egy sereg új birtoklás öröme
(Mindegyik a maga sajátos vonzó illatával),
A várakozás a liba- vagy a pulykasültre,
S az áhítatos borzongás, mikor behozzák,

S mind e vidámság s hódolat meg ne fakuljon
A későbbi élmények folyamán, a sótlan
Megszokásban, a fáradtságban, életunalomban,
A halál sejtelmében, a kudarc tudatában,
Vagy tán a megigazult jámborságban,
Mely néha csupa magahittség, visszatetsző
Isten előtt és tiszteletlen a gyermek iránt
(S itt hálásan gondolok ismét Szent Lucára,
Himnuszára és tűzkoronájára):

Hogy még a vég előtt, a nyolcvanadik karácsony előtt
(Értve ezen a legutolsót, akárhányadik is lesz)
Az évről évre ismétlődő megindultság emlékei
Egyetlen nagy örömmé halmozódhassanak,
Amely nagy félelem is egyben, mint azon a napon,
Mikor minden lelket félelem száll meg:
Mert a kezdet emlékeztet a végre,
És az első eljövetel a másodikra.

Rónay György

fordítása

 

A vers eredetiben itt olvasható, itt pedig egy kicsit bővebben is olvashatunk a keletkezéstörténetéről.