Petr Borkovec

Rekamié
(Gauč)

Amikor értesültem róla, hogy a férjem meghalt
(két távirat is érkezett Karlovy Varyból,
az első, hogy nem él, a második, hogy fölboncolták),
azt se tudom hogyan, leroskadtam a szobában a székre,
és bámultam a rekamiét, mert éppen az volt előttem,
láttam, hogy kék, hogy nyilvánvalóan kék,
és azt ismételgetem magamban: Ez kék,
kék, mindenki láthatja –
ugyanis attól a naptól kezdve, hogy idehoztuk,
a színéről nem tudtunk megegyezni,
Jiří mindig a zöld különös árnyalatát emlegette.
Bambán ültem a szobában és megállás
nélkül azt motyogtam: Hogy lehettél ennyire vak,
ez a rekamié kék, mint az indigó,
nem kellett volna, igazán nem kellett volna
azt bizonygatnod nekem, hogy zöld. Aztán
mint egy idegent, meghallottam önmagam, és mintha
fölébredtem volna, végre zokogni kezdtem.

Vörös István

fordítása

Az eredeti vers itt olvasható, illetve hallgatható meg a szerző előadásában.