Vitaindító cikket közölt a The Atlantic a John Berryman-centenárium kapcsán.
Érdekes, vitára méltó cikket közölt a napokban a The Atlantic Christopher Benfeytől a száz éve (pontosan 1914. október 25-én) született John Berryman utóéletének kapcsán. A kritikus, aki a Mount Holyoke College tanára is, The Genius and Excess of John Berryman (körülbelül: ’Zsenialitás és felesleg John Berryman életművében’) című írásában azt a kérdést veti fel, hogy a centenáriumi év Berryman-dömpingje nem kontraprodiktív-e a maga elsöprő méretű szövegkiadásával. Mint mondja, az emlékévek arra hivatottak, hogy felélesszék egy életmű után az érdeklődést, ám, ha meggondolatlanul csinálják, a megemlékezések és újrakiadások épp az érdekességet, az aktualitást temethetik maguk alá.
Berryman kiadója, a Farrar, Straus and Giroux ugyanis négy könyvet is kiadott a költő századik születésnapja alkalmából. Benfey kritikája mennyiségi és minőségi is, hiszen azt mondja, hogy felesleges volt négy kötetet megjelentetni, mivel így tulajdonképpen túl híg lett az anyag, s az életmű kiemelkedő darabjai szinte elvesznek, az indokolatlan mennyiségben – többek között az igencsak vegyes minőségű korai versek rengetegében. Benfrey szerint hiba volt a válogatott kötetbe felvenni a teljes 1948-as The Dispossessed című könyv anyagát, és szintén nem szerencsés, hogy a Berryman’s Sonnets is a maga teljességében jelent meg, ráadásul külön kötetben. Ehhez képest a kései nagy versek közül számos kihagyhatatlan darab maradt ki érthetetlen módon a válogatásból a cikk írója szerint.
Amit Benfey mindezek után javasol, mégpedig, mint mondja, mielőbb, az egy ennél szűkebb, de a Library of America-féle válogatásnál bővebb, kétkötetes kiadás, nagyobb figyelemmel az életmű kései, posztumusz darabjaira. Máskülönben Berryman egyébként zseniális lírája is arra a sorsra juthat, mint Theodore Roethke-jé, Randall Jarrellé vagy Delmore Schwartzé – tehát kihullhat az olvasói érdeklődés homlokteréből.
Berrymantől magyarul eddig egyetlen könyv jelent meg, a Henry sorsa című válogatáskötet 1988-ben a Napjaink költészete sorozatban, Jánosy István és Ferencz Győző fordításában.
A teljes cikk itt olvasható el.

