Mark Strand

Bálnavadászat
Shooting Whales

                                                                                Judith és Leon Majornak

Mikor a planktonrajok
beözönlöttek a Szent Margit-öbölbe,
és rózsaszínbe vonták a partokat,
a hegyi házunkból láttuk
a lakmározó ámbrásceteket,
amint a hálókat
játék közben összegubancolták,
és kiugrottak a vízből,
hogy púpos hátuk
a széles tengeri mezők fölé emelkedjen.

Nap nap után
a házban vártuk,
míg a rothadó planktonok eloszlanak.
A szag még a szelet is elcsendesítette,
az ökrökön pedig látszott az ámulat,
ahogy fölfelé húzták a szénát a domboldalon.
De a planktonok egyre csak jöttek,
és a cetek nem tágítottak.

Ekkor vette kezdetét a vadászat.
A halászok hajóra szálltak,
a cetek után eredtek,
és az apám, a nagybátyám,
és mi gyerekek is velük mentünk.
A hajósodor fodra hamar elült
a szélsöpörte vízben.

A cetek nem messze tőlünk bukkantak föl.
Homlokuk hatalmas volt,
arcuk kapuja csukva.
Mielőtt alábuktak, farkuszonyukat
a levegőbe emelték,
majd hatalmas erővel lecsaptak.
Habosra paskolták a tengert,
és nyomdokvizük fénylett utánuk.

Noha szemüket nem láttam,
úgy képzeltem, olyan,
mint a gyászolók szeme,
nyákkal bevonva
ránk mered, amint végigsöpörnek
a só sötétedő ragyogása alatt.

Mikor leállítottuk a motort, és várni kezdtük,
hogy a cetek újra fölbukkanjanak,
a nap már lemenőben volt,
és a sziklás, kopár fennsíkokat ünnepélyes lazacszínűre festette.
Jeges szél csapkodta a bőrünk.
Mikor végül lement a nap,
és úgy tűnt, hogy a cetek is továbbálltak,
a nagybátyám, aki ekkor már nem félt,
vaktában a levegőbe lőtt.

Három mérföldre a parttól,
a ringatózó sötétben,
a hold döbbent tekintete alatt
a hajómotor nem akart beindulni,
és mi csónakkal vágtunk neki a hazaútnak.
És az apám az evezők fölé görnyedve
partra kormányozott minket. Néztem,
ahogy elragadja az igyekezet, miközben árral szemben evez,
szőke hajában só csillámlott.
Láttam a holdfény sima patakjait,
amint válla fölött kiömlenek,
a tenger és a hullámtajték
hirtelen ezüstjét.

Egész úton egy szót sem szólt.
Éjfélkor, mikor ágyba kerültem,
elképzeltem, ahogy a cetek
alattam vonulnak,
elúsznak a mélység sáslepte lankái fölött,
tudták, hol vagyok,
engem hívogattak,
lejjebb, egyre lejjebb,
az álom morajló vizébe.

 

Závada Péter

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.

Az alábbi videóban a szerző 16:35-nél ezt a versét is felolvassa.