Bořivoj Kopic

Antonín Vantuch találkozik Verlaine-nel
(Anton Vantuch se setkává s Verlainem)

Sajgó mell fogadta őt
És a kígyók sziszegése se maradt abba…

És akkor… de mikor is?

Vezesd ma őt, békülékeny hang
– Borravalót adott és Bezárta gyorsan az ajtót
Egy kicsit félt a tolakodó kezektől
Ahogy az utcán átrohant

És egyszer is Mint egy öreg király
Kiment a kertbe
Fái gyümölcsét nem ismerte

Aztán egy bokor mellett illatot érzett
Ujját tüskék mocskolták be
A bokor alján Verlaine ült

Furamód kölyökképe volt…
És ahogy nézett!
Csibészesen, lengén…

Hogy szinte megrémült, amikor Verlaine így szólt:

„Nem akarsz ideülni mellém…?”

1952.

Csehy Zoltán fordítása