David Harsent

Harlekin és a múló szeszély

Ugyanazon a néven
becézték egymást.
Közös ismertetőjegyeket
növesztettek.

Ahogy elvékonyodtak
a felmért távolságok –
az utcában, a parkban –
utolérték önmaguk.

A nő mindig elsőként
ébredt, magába szívta
a férfi a lélegzetét,
fanyart és mérgezőt;

a férfi megmártózott
a nő nedveiben:
csavargó alvóként
egy átázott helyen.

Feltárták a rokonság
rejtélyeit:
valami gyorsat
a vérben,

elbűvölőt, nemit;
remetelakjuk
naponta turbékolástól,
károgástól visszhangzott.

Csak gyönyörrel
kereskedtek,
kávézókba, színházak soraiba
vitték árujuk.

A kandalló fényénél
mesélt a nő
a barátság özönvíz
előtti világáról –

ők voltak az egyedüli túlélők,
szenvedélyes mutánsok.
Túlélni, szaporodni
túl törékenyek.

Kovács Márton

fordítása