Stevan Bradić

Duna
(részletek)

 

1

a föld sötétségbe burkolózott
az utcák sötétségbe burkolóztak

szeretnék semmire sem gondolni
hogy tenyeremmel megérinthessem a tárgyak hűvös felületét

minden alkalommal amikor beköszönt a nyár
rám tör ez az ellenállhatatlan szükség

elég ha a levegő áthatol a sötét lombokon
ha a távolban felderengenek az utcai fények által megvilágított barna törzsek 
és máris enyhe kényelmetlenséget érzek

mintha lebegnék

 

2

az este enyhe
és a szél afrika forró fújtatóiból érkezik
hogy elhozza az utcánkba 
az apró dolgok fölött érzett váratlan öröm hangját

úgy tűnik
mindent rendben lefektettek
ezért nem is szeretnék felkelni a ház előtt álló padról

hallom ahogy a kukorica száraz levelei susognak

egyszer beléptem sötét szárai közé
az éjszakába

ez már rég volt

a bőröm reszket.

 

3

mennyire gondtalan vagyok
ebben a leomlott világban.

vannak barátaim és ellenségeim
sokszor fekszem fáradtan az ágyamba

a kezem és a szemem kitartóan dolgozik
mindennap.

nem látom hogyan győzhetünk de hogy harcolhatunk
az biztos.

holnap sütni fog ránk a nap
és holnapután
és talán újra.

 

8

vannak akik nem tudják elviselni a távolságot ahonnan jönnek
ha velük együtt ereszkedünk le a folyón
úgy tűnik mintha az üveghez tapadtak volna

ezért a tárgyakat meg kell érinteni ahelyett hogy beszélnénk róluk
kézikönyvekből sohasem tanulunk meg úszni

és ha eljön a korszakváltás ideje
sohasem ismétlődik meg az ami elmúlt:

nem létezik sem nyár sem ősz sem tél
csak a tavasz

amely megállás nélkül tart.

 

(a Na zemlji [A földön] című kötetből – Treći trg kiadó, Belgrád, 2017) 

 

 

Benedek Miklós

fordítása