Élni
(生きる)
Az, hogy élek,
Most az, hogy élek
Az a szomjúság,
Az a fák levelei között a napfény,
Egy dallam, ami véletlenül eszembe jut,
Egy tüsszentés,
Hogy fogom a kezed
Az, hogy élek,
Most az, hogy élek
Az egy miniszoknya,
Az a planetárium,
Az Johann Strauss,
Az Picasso,
Az az Alpok,
A váratlan találkozások a gyönyörű dolgokkal
És a
Rejtőzködő gonosz óvatos elutasítása
Az, hogy élek,
Most az, hogy élek
Az az, hogy sírhatok,
Az az, hogy nevethetek,
Az az, hogy dühbe gurulhatok,
Az a szabadság
Az, hogy élek,
Most az, hogy élek,
Az most egy távoli kutyaugatás,
Az most a Föld, ahogy kering,
Az most egy csecsemő, ami épp felsír valahol,
Az most egy katona valahol, aki épp megsebesül,
Az most egy hinta, ahogy kileng,
Az ez a pillanat, amely épp múlik el
Az, hogy élek,
Most az, hogy élek
Az a madarak verdeső szárnya,
Az a morajló tenger,
Az egy csiga araszolása,
Az emberi szeretet,
A kezed melege,
Ez az úgynevezett életem
Simon Márton
fordítása
(A munkában nyújtott segítségért köszönet Erdős Ágnesnek. S. M.)


Tanikava Suntaró (1931) a kortárs japán irodalom vitán felül egyik leghíresebb és legfontosabb, nemzetközileg elismert költője. Sokoldalú alkotó, a versek mellett a kezdetektől foglalkozik dalszövegek, drámák és esszék írásával is. Első kötete 1952-ben jelent meg Kétmilliárd fényévnyi magány (二十億光年の孤独) címmel, amivel mind a szakmán belül, mind az olvasóközönség körében komoly sikert aratott. Nemcsak kiemelkedően termékeny szerző – csak versesköteteinek száma 60 fölött jár –, de fáradhatatlan kísérletező kedve is közismert, azon kevés japán költők közé tartozik, akik írtak szonettet, ő ráadásul egy egész kötetnyit (62 szonett // 六十二のソネット; 1953). Többek között írt még gyerekverseket, "dalokat" (うた), epikus/narratív szövegeket, kísérleti verseket, szatirikus „mondókákat” is, ezek közül nem egy régóta részét képezi az irodalomoktatásnak is. Bár szinte minden kötetében új formát keres a megszólaláshoz, szövegeinek hangvétele a legelejétől fogva jellegzetes, jól felismerhető – a fordíthatóság határán gyakran túleső nyelvi finomságok kombinációja a lehető legegyszerűbb, közérthető megfogalmazással vegyítve. Saját bevallása szerint „olyan fájdalmasan és nehezen ír, ahogy Beethoven komponált”, de az a célja, hogy ennek eredménye „olyan könnyednek és természetesnek hasson, mint Mozart zenéje”.