Frank O’Hara

Majakovszkij
(Mayakovsky)

 

1.

Repes a szívem!
Állok a kádban és
sírok. Anya, anya,
ki vagyok én? Bárcsak
egyszer visszatérne
és megcsókolná az arcomat,
sűrű borostája súrolná
a halántékomat, hogy lüktetne!

Most akkor fel kellene öltözni,
gondolom, és kimenni az utcára.

 

2.

Szeretlek. Szeretlek,
a verseimhez fordulok mégis,
és a szívem
ökölbezárul.

Szavak! Betegedjetek meg,
mert én is beteg vagyok, ájuljatok
el, akadjon fel vizenyős szemetek,

majd akkor én lenézek
sebzett szépségemre
ami a legjobb esetben is
csak költői tehetség.

Nem lehet neki örömöt szerezni, se elbűvölni,
se megnyerni, micsoda költő!
a tiszta víz sűrű

sebzett fejének vérétől.
Átöleltem egy felhőt,
de ahogy szárnyaltam,
eleredt az eső.

 

3.

Milyen vicces! Véres a mellkasom!
ó igen, hiszen téglákat cipeltem,
és vicces, hogy pont ott szakadok ki!
és most a bálványfára zuhog az eső
ahogy kilépek az ablakpárkányra,
alattam az ösvény párás
és fénylik a futószenvedélytől
a bozótba vetem magam: zöld, mint a tenger

 

4.

Most csendben várom,
hogy személyes katasztrófám
újra szép legyen,
és érdekes és modern.

Szürke és barna és fehér
a vidék a fáktól, a hótól, az égtől,
ahogy kacag, de folyton összemegy,
nem csak sötétebb, szürkébb,
de már nem is vicces.

Lehet, hogy ez az év leghidegebb
napja – erről mit gondol vajon? Azaz mit
gondolok én? Mert ha bármit is,
akkor talán újra önmagam vagyok.

Gerevich András,Krusovszky Dénes

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.