Günter Grass

A tojásban
(Im Ei)

Tojásban élünk.
A héj belső felét
tisztességet sértő jelenetekkel,
ellenségeink neveivel firkáltuk össze.
Eljönnek és kiköltenek.

Aki minket kikölt,
ceruzáinkat is kikölti.
Egy napon majd felszárnyalunk,
és sietve remekbe festjük
világra-hozónk képét.

Reménykedünk, majd csak kiköltenek.
Jófajta szárnyasoknak képzeljük magunkat,
és iskolai fogalmazványokat írunk
a tojásunkra telepedő kotlós
színéről és fajáról.

Mikor szállunk ki innen?
Prófétáink a tojásban
vitatkoznak közepes fizetésért
a keltetési idő tartamáról.
Szerintük X napon fogunk kikelni.

Az unalom vitt rá, meg hát a kényszer,
hogy a keltetőgépet feltaláljuk.
Aggódunk a tojásba szorúlt nemzedékért.
Felkínálnánk szívesen őreinknek
titkolt szabványainkat.

De fedél börtönzi be életünket.
Szenilis csirkék,
nagy nyelvtudású embriók
beszélgetnek egész nap
tárgyalásokat folytatva álmaikról.

S ha minket mégsem költenek ki?
Ha nem kap léket ez a héj?
Ha horizontunk csak az irkafirkák
horizontja és az is marad?
Reménykedünk, majd csak kiköltenek.

Ha mi csak a keltetésről beszélünk,
okkal aggódhatunk, hogy valaki
héjunkon kívül egyszer csak megéhezik,
és serpenyőbe ütve sózza be a testünk.
Mi lesz akkor, bátyáim a tojásban?

 

Orbán Ottó

fordítása

A vers eredetiben itt olvasható.