Marko Pogačar

John Carpenter, aki épp most ébredt, felteszi magának a kérdést, miután álmában meglátogatták a horvát nemzeti etikai bíróság tagjai

Mire hasonlít az éjszaka: rohadt szederre, s annak legutolsó meleg cseppjére.
mire hasonlít éjjel a kioszk: koponyára, amelyet valaki teletömött újságokkal, s ami ki is égett belülről emiatt.
mire hasonlít a szem: két görög pénzérmére.
mire hasonlít a mozgólépcső: dominóból kirakott kígyóra, melynek gerincén egy koponya pattogva gördül lefelé.
mire hasonlít a város: pincérre, aki megállás nélkül csapol.
mire hasonlít a szív: egy sertés szívére, ökölre, mely az utolsó horogütést adja.
mire hasonlít a hang: vitorlára, amit nem fúj semmi sem.
mire hasonlít az ujj: tüskére télen, a zöld átmeneti vereségére.
mire hasonlít a föld, amire egy ujj mutat: tompa fejszére.
mire hasonlít a disznó a fejsze alatt: a pecsenye születésére.
mire hasonlít az ember, aki a pecsenyét eszi: a külügyi és belügyi miniszterre, meg az összes többi miniszterre is.
mire hasonlít a tűzijáték: az örök életről szóló hazugságra.
s az az élet: bécsi fiúk végtelen koncertjére.
mire hasonlít a templom: halálnak álcázott pecsenyére.
mire hasonlít a nap: zsetonra, ami beindítja a nagy flippert.
mire hasonlít a föld: nadrágzsebben felejtett borsószemre, amit kimostak már százszor.
s a lakói: mongúzok, mik kórusban suttogják együtt: Glória.
mire emlékeztet a halál: egy szatyor szederre, legyek százára,
egy polgári dráma kezdetére –
mire hasonlít éjszaka az éj
az éjszakának?

 

Terék Anna

fordítása