Amaranth Ehrenhalt: Umatilla (1959)
Ne valld meg szerelmedet*
Annyi szín önmagához vezet,
De most azt szeretném, ha valaki megmondaná, hogy jutok haza.
Az út visszafelé: csíkokkal, pettyekkel teli,
Árnyékos hely. Oda tartozik, ahová tart,
S nem oda, ahol van. A virágok most nem szólnak Idához.
Csak a virágok nyelvét beszélik,
És olyanokat mondanak, hogy: Milyen makacsul próbáltam megérkezni.
Ez valami olyasmit jelenthet, hogy még nem értem ide. Te viszont,
Te olyan hivatalosnak tűnsz, annyira komolynak. Képtelen vagy verset olvasni,
Legalábbis úgy, ahogy azt az iskolában tanultuk.
Visszatérni a lényegre, akkoriban ez volt a legfontosabb.
De elhagytuk-e valaha? Nem hinném. Ez volt az Északi-sarkunk.
Évekig ott ólálkodtunk és koplaltunk, és most,
Mint káprázó bogarak, szűrjük a fénylő eget,
Te úton vagy ismét, és az ösvény szigorúan
Fölfelé halad, értelmes és tiszta helyeken át.
Már nem gyártanak hozzánk hasonló köveket.
És kapaszkodunk a fonálba, mely pókháló-vékony, de fölfoghatatlanul erős,
Míg mindenki belép saját labirintusába.
A láthatatlanság képessége mindnyájunknak
megadatott, kivéve az isteneket, ezért mondunk ilyeneket,
S töltjük az utat színekkel, arcokkal fel,
Lágy szónoklattal, míg le nem nyomnak az igazság torkán.
Závada Péter
fordítása
Az eredeti szöveg itt olvasható.
* Ashbery címadása William Blake azonos című versét idézi, melyet magyarra Vámosi Pál fordított. – A ford.


John Ashbery (1927–2017) amerikai költő, műfordító, esszéista. A New York állambeli Rochesterben született, majd egy farmon töltötte gyerekkorát az Ontario-tó mellett. A Harvard Egyetemen végzett, ahol barátai és évfolyamtársai között volt Kenneth Koch, Frank O’Hara, Robert Bly és Robert Creeley is. Az ötvenes évek elejétől New Yorkban élt, s a számos kritikus és irodalomtörténész által az utolsó nagy hatású avantgárd csoportosulásnak tartott New York-i költői iskola meghatározó alakja lett. Legtöbbet elemzett műve a Self Portrait in a Convex Mirror című hosszúverse (az azonos című kötetért 1976-ban mindhárom nagy amerikai díjat – a költészeti Pulitzer-díjat, a National Book Awardot és a National Book Critics Circle Awardot – megkapta), de ezen kívül még több mint húsz verseskötet szerzője. Hosszabb ideig élt Párizsban, és számos francia költőt fordított angol nyelvre. Költészetét nehéz besorolni, egyszerre avantgárd, kísérletező, játékos, posztmodern, tragikus és szürreális – sokan a kortárs amerikai líra nagy érthetetlenjeként tartják számon, mindenesetre a huszadik század második felének és a huszonegyedik század első évtizedeinek megkerülhetetlen hatású költője. Magyar kötete: Önarckép konvex tükörben (Lanczkor Gábor, Mohácsi Balázs, Krusovszky Dénes fordítása), 21. Század Kiadó, 2020.
Závada Péter (1982, Budapest) 2009-ben az ELTE-n szerzett angol-olasz szakos diplomát, majd 2015-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen színháztudomány szakán is lediplomázott. Tavaly óta az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Verseskötetei: Ahol megszakad (2012), Mész (2015), Roncs szélárnyékban (2017), Gondoskodás (2021).