Aki eddig sarkköri költészetre vágyott, az leginkább az Európa Kiadó Modern Könyvtár (http://moly.hu/polcok/europa-konyvkiado-modern-konyvtar-sorozat-versek) sorozatának skandináv országok líráját bemutató antológiái között keresgélhetett, esetleg egy-egy északi szerzőnek eredt a nyomába. A Polar Könyvek azonban egy igazi jégtörőt hozott idén a magyar vizekre, amikor tizenhét éves fennállása során először jelentetett meg verseskötetet. Gunnar D Hansson – többek között Esterházy Péter svéd fordítója – A Lomonoszov-hátság című kötete rendhagyó hajónapló, amely éppúgy számot vet az Északi-sark geológiájával és kultúrtörténetével, mint az arktikus líra lehetőségeivel.

Nem emlékszem már, hogy hol találkoztam ezzel a mondattal, de A Lomonoszov-hátság olvasása közben újra és újra eszembe jutott: „a világ megismerésének több lehetséges módszere van, ezek közé tartozik a tudomány, a költészet és a mágia is”. Ez a mondat nemcsak a három módszer egymás mellé rendelése miatt vált használhatóvá, hanem azért is, mert pillanatnyilag nem ismerem a költészet céljának és céltalanságának ennél tágasabb megfogalmazását: a világ megismerése. Az idézet feledésbe merült szerzője ezzel azt is állítja, hogy a költők: felfedezők – még úgy is, ha általában csak fotelexpedíciókat hajtanak végre. Gunnar D Hansson valószínűleg egyetértene az idézettel, hiszen ő ráadásul nemcsak képzeletben vállalkozott az Északi-sark meghódítására, de hajóra is szállt, hogy testközelből szerezhessen benyomásokat a Jeges-tengerről. Ennek az expedíciónak a lírai krónikája A Lomonoszov-hátság.

Igaz, nem kutyaszánnal és sátorral vágott neki az útnak, de a könyv annak sem fog csalódást okozni, aki felfedezésekre vágyna. Hansson ugyanis az Odin nevű jégtörő hajó fedélzetén megidézi elődeit, a sarkkutatókat, akik testben, és a költőket, akik lélekben vezettek expedíciókat a kilencvenedik szélességi körre. Márpedig a könyv tanúsága szerint „a kilencvenedik szélességi fokon a líra az egyetlen lehetséges műfaj télen-nyáron.” (18. old.) De milyen költészete lehet egy vidéknek, ahol a fehérség végtelen egyhangúsága a formák végtelen gazdagságával találkozik? „Kiötlött képek? Igen. Egész jégsivatagra való. Az imagista költészet helye.” (13. old.) Úgy tűnik, a sarkköri költészet célja egyrészt megeleveníteni az élettelen tájat, másrészt feltárni üledékes mélységeit (sedimental poetry). Ez utóbbi pedig mintha még az előzőnél is jobban érdekelné Hanssont. A Lomonoszov-hátság felső rétegét ugyan könnyen azonosítható versek alkotják, melyeknek címe az egyszerűségük mellett is irigylésre méltóan jól mutat (pl.: Augusztus 3. – 82° 69′ É / 18° 11′ K), de a könyv nagyobb részét mégis lírai hangvételű esszé-töredékek teszik ki, amik alatt gyakran geológiai tárgyú vendégszövegek üledékrétege húzódik meg. 

Ha egyetlen jelzővel kellene illetnem ezt a könyvet, az inspiráló lenne az. Még úgy is, ha olykor több szó esik benne a költészetről, mint amennyi költői pillanat valójában végbemegy a jégmezők között. Csak néhány példa a kötet nagy rianásai közül, ízelítőül az arktikus lírából: „Az agyonmagasztalt Semmiből itt semmi sincsen. / Minden életjel válasz. / Minden délre kerül tőlem. / Nyugatalanító az égtáj-nélküliség.” (27. old.) „Szédület alkotta kép, jégtömbök olvadó szakadékai. A megszokás hatalma, a semmi képletei, a létező semleges jelei, a műellenállás boldogsága. Hamarosan útra kelnek a madarak. A morajló mező akár a habzó sör.” (35. old.) „Egyik jégtábla mint a másik. / Órákig állhatsz ott, / ablak se kell, / csak nézel / a távolba, a mélybe. / Egészen belemerülsz.” (62. old.) „Sohasem megy le a nap a kezdet és a vég fölött, minden itt van egyszerre a Lomonoszov-hátságon (…)” (152. old.)

Bár a nagy pillanatok a feljegyzések töredékessége miatt ritkán állnak össze nagy versekké, összeségükben azonban mégis egy nagy költészet körvonalait vázolják fel, ami válaszolni tud a sarkvidéki üresség hívására. A Lomonoszov-hátság lapjain táj és költészet folyamatosan egymásba fagynak, hogy aztán az óránkénti negyed csomós olvadás idején ilyen jégversek gyűrődjenek fel az összetorlódó táblák között: „Hangtalanul hömpölygő / áramlatok / a fehér takaró alatt. / Hasadnak a keményre fagyott / jégtáblák, cirógatják a hajó oldalát. / Megannyi templom! Csak nincs, / ki imádkozzon.” (84. old.) Végezetül pedig mindenkit arra biztatnék, hogy szálljon be Gunnar mellé az Odinba, és vágjon neki az északi édennek, mert „A szfinx ott úszik a négymillió-hatszázezer négyzetkilométer víz felszínén”, akkor is, ha „rejtvény formájában sem enged a voltaképpeni megvilágosodás közelébe”.

Gunnar D Hansson: A Lomonoszov-hátság

Eredeti cím: Lomonosovryggen

Fordította: Bogdán Ágnes és Kertész Judit

Polár Könyvek, 2014

184 oldal, 2900 Ft

A könyv kiadói oldala (link: http://www.polarkonyvek.hu/hansson_lomonoszov_hatsag.html).