Steinn Steinarr

Két árnyék
(Tveir skuggar)

Naphosszat a nyitott ablakon át néztem
a távolt, s könnyű szellő súrolta arcomat.
Aztán két különös árnyat vettem észre,
a világ árnyékát és a sajátomat.

Szívem nagyot ütött, szemem könnybe lábadt,
görcsbe rándult kezemből a vér kiszökött.
És reszketni kezdett minden idegszálam
tehetetlenül a derű és gyász között.

A világ árnyéka szinte betöltötte
ablakom, zord arca akkorára nőtt.
Mit remélsz te, aki csak egy napsütötte
napot élsz, és meghalsz, amint eljön az ősz?

Naphosszat a nyitott ablakon át néztem
a távolt, ahonnan a szél hangja szivárgott:
Téged majd a világ árnyéka emészt el,
de a te árnyékod viszont a világot.

Dunajcsik Mátyás fordítása