Umberto Saba

Trieszt

 

Bejártam a várost, az egészet.
Aztán nekivágtam az útnak, egynek,
nyüzsgő, majd néptelen meredeknek,
fal zárta le egyik felén:
itt ülök egyedül, a magam helyén,
s úgy tűnik, ahol véget ér ez a kis szeglet,
ott a városnak is vége.

Trieszt tüskés bája –
örök ellenkezés.
Olyan, mint egy mohó és mogorva csibész,
egy kékszemű, lapátkezű, aki
egy szál virágot se tud átnyújtani;
mint szerelemben
a féltékenység, olyan.
Innen sorra fölfedezem templomait, útjait,
akár a zsúfolt strandra visznek, akár ott szemben
a hegyre, hol sziklába kapaszkodik
a ház, az utolsó.
És mindent körülleng
valami sejtelmes erő,
valami gyötrelmes és furcsa,
a honi levegő.

Lüktető városom adott nekem egy szegletet,
egy csendes zugot, hol elvonulva,
tűnődve élhetek.

Halasi Zoltán

fordítása

Az eredeti szöveg itt olvasható.