Ivan Wernisch

Út Asgábádba

Túladtunk cipőn és ruházaton,
hogy legyen ételre, teára, faszénre
A vizet is venni kellett
A táborban nem volt semmi más csak tetű

Egykettőre kiárusítottunk mindent, és már a halálra készültünk
Egy temetés így nézett ki:
A megboldogult teljesen meztelenül
feküdt a gyalulatlan deszkakoporsóba
aztán a pusztában kiásott
gödörbe lökték

Eleinte naponta ketten-hárman haltak meg
Egyébként nem akadt semmi dolgunk
A hegycsúcsok a távolban fehérek,
de nálunk odalent rendesen meleg volt
Beteg egyre több
Hullottak a fogaink

Később már annyi fogoly halt meg,
hogy az asztalos nem győzte koporsóval
Tömegsírt kellett ásnunk,
de olyan gyengék voltunk,
hogy a lapátot se bírtuk fölemelni

Négyen valahogy még talpon bírtak maradni,
a halottakat a barakk mögé cibálták,
csak egy kicsit odébb az élőktől
Feküdtem a szabad ég alatt

Míg egyik nap azt nem vettem észre, hogy a tábort már nem őrzi senki
elkúsztam az útig
Valaki felrakott egy kocsira
és Csardzsujba vitt

Abban a kis városban a legkülönbözőbb nációk előfordultak
Borotvált fejű asszír, varkocsos afgán,
kínai, földig érő copffal
turbános török
Mennyi különféle színű turbán

Épp csak hogy újra lábra álltam, megkerestem a pályaudvart
Lényegében teljesen meztelen voltam, de közeledett az éjszaka
Rákapaszkodtam egy tehervonatra
Mervig ki akartam tartani, de elfogyott az erőm és leestem
Kahka állomásnál a hegyvidék peremén
Közeledett a tél

Egy darabig gerendákat osztályoztam egy fatelepen,
amíg ruhára meg cipőre nem futotta
és akkor útra keltem Asgábádba.

Vörös István

fordítása